Óvodakert bemutató

Óvodakert beszámoló 2025

Óvodánk az Enyingi Szirombontogató Óvoda a Meződföld járásszékhelyén Enyingen működik 4 telephellyel, 11 csoporttal. A mezőföldi jelleget kihasználva, több korábbi pályázati lehetőségeket felhasználva és a telephelyek adottságait figyelembe véve már a kezdetekben létrehoztunk gyermek-, madár- és rovarbarát kerteket. Ezen kívül minden telephelyünk természeti környezetéhez igazodva és azt figyelembe véve alakította ki sajátosságait. Mindegyikben megtalálhatóak a termőkertek: veteményeskertek vagy raklapkertek formájában, illetve fűszerkertek, virágos területek. Lelkes és elkötelezett óvodapedagógusok, dajkák vitték tovább óvodás gyermekeinkkel a kertek gondozását, alakítását, újak létrehozását.
Két óvodában a dísznövényeket lecseréltük madárbarát növényekre, madár élőhelyek létrehozására törekedtünk, és termő bokrokat telepítettünk.

Mindennapjainkat a környezeti témához, az évszakok aktualitásához, a négy őselemhez és a Zöld jeles napok köré szervezzük, így építjük (építettük) be pedagógiai programunkba, a munkaközösség tervei szerint, a kertészkedést is. Jómagam nem voltam egy nagy kertész, de azt tudtam, hogy a gyermekeknek mekkora lehetőséget tud adni, kínálni egy óvodakerti tevékenység, milyen sokrétű fejlesztést tud nyújtani nekik. A környezetvédelmi munkacsoport tagjaként szerettem volna többet tenni közösségünkért, a gyermekekért ezért tavaly ősszel személyes teljesítmény céljaim egyikeként határoztam meg egy olyan pályázatban, továbbképzésen való részvételt, mely lehetővé teszi számomra mindezt.

Az Iskolakertekért Alapítványhoz benyújtott kezdő óvodakert pályázatunkban, részt vehettem az online előadásokon és a gyakorlati képzéseken.  A pályázat részeként megnyert eszközök pedig lehetővé tettek minden olyan kertészeti technológiai megvalósítást, mellyel ökológiai szemléletű kertet hozhattunk létre. Legjobban az esőgyűjtő edénynek örültünk, mely lehetővé tette számunkra, hogy a benne összegyűlt esővizet a szárazabb időszakban fel tudtuk használni locsolásra. Illetve a kistalicskák is nagy örömet szereztek a gyermekeknek, egyik kedvencük lett.

A képzések során rengeteg hasznos, gyakorlatban jól megvalósítható ötleteket, tudást szereztem meg, melyeket munkaközöségi megbeszélések alkalmával átadhattam pedagógus társaimnak is. Emellett segítettek olyan tematikus tervek kidolgozását, melyek összefüggésével a gyermekek is átláthatták a természetben végbe menő változások folyamatát. Hiszen a kerti és udvari munkajellegű feladatokban jelen voltak a játék, a munka, tanulás megvalósulása. Emellett a kertészkedés az örömteli és hasznos tevékenységek mellett, komplex ismeretek átadására is egyaránt alkalmasak voltak.  A kert és az udvarrendezés koordinálásával a szülőket is be tudtuk vonni a különböző tevékenységekbe, az ő környezettudatos szemléletüket is formálni tudtuk ezáltal. Az öko szemléletű kert kialakítás, kert fenntartás az óvodás gyermekek számára olyan érdekes, életkori sajátosságaikhoz igazodó tevékenységeket kínáltak fel, melyeknek aktív részesei lehettek, megfigyeléseket, kísérleteket végezhettek, közvetlen tapasztalatszerzést élhettek meg egyéni és életkori sajátosságaiknak, érdeklődésüknek megfelelően, és emellett környezetbarát is.

Tavaszi munkáink:

  • kertjeink megtervezése
  • új gyógy- és fűszernövény kertünk, madárfürdővel
  • újra gondoltuk veteményes kertünket és a gyümölcsöst
  • paradicsom, paprika magokat vetettünk ládákba, az ablakokba helyeztük, öntöztük, figyelgettük ahogy életre kelnek
  • magszalag és magpohár készítés
  • a későn lehullott levelek, faágak összegereblyézése, komposztba helyezése, fűnyírás, homokozók környékének rendezése történt meg

Az alapítvány által biztosított gyermekméretű eszközök kistalicska, gereblyék, lomb hordó eszközök lehetővé tették az örömteli munkálkodást
Balatonparti óvodaként jött az ötlet, hogy a virágos kertünkben kialakítsunk egy „Balatonpartot” és annak hullámzását követve telepítsünk új virágokat. A z online előadásokban elhangzott jó tanácsok, társítások segítettek abban, hogy milyen növényeket válasszunk. Óvodánkban régi hagyomány az „Egy palánta egy gyermek” - Föld napja pályázatunkhoz kapcsolódó program, amikor is minden kisgyermek egy virágpalántát hoz óvodánkba, mellyel virágos kertjeinket, óvodánk udvarát tudjuk díszíteni.

Az új fűszernövény kertünk, látható ezen a dián, melynek legérdekesebb része a „madáritató, - fürdőhely” lett, melyet az esővíz elvezető csatornához telepítettünk, kihasználva a természet adta lehetőséget. Mint az a képen is jól látható, a száraz, csapadék mentes időszakban maguk a gyermekek töltötték meg vízzel.  Szívesen vállalták ezt a felelősségteljes feladatot. Szenzoros kertként is funkcionál a fűszereskert, hiszen látványos, illatolni, megkóstolni, tapintani lehet az itt termő növényeinket.

A nyár feladatai

Szalmával takartuk be kertjeinket, védve a terményeket a nyári nagy meleggel szemben. Ez a folyamat segítették a talaj nedvességtartalmának megtartását, az ősz folyamán lebomolva szerves része lesz kertünknek.

A napraforgóink igazi ékkövei lettek kertünknek, melyet többszörösen újrahasznosítunk, hiszen a magokat kipirgálva elteszünk belőlük a tavaszi vetésre, és télen ezekből a magokból töltjük fel majd madáretetőinket. A képen látható még a gyönyörű petrezselymünk sora, mellette a répa, illetve a paradicsom, paprika termésünk. Ezeket folyamatosan szedtük, szedjük és udvari tartózkodás alatt, tízórai, uzsonna mellé fogyasztjuk.

Mint többször is elhangzottak az előadásokon, nem csak a veteményes nyújtott lehetőséget tapasztalásra, tanulásra, nevelésre, hanem az óvoda környéke is. Ezen a képen a hátsó , gyönyörű, nyári, kora őszi udvarunk látható. Az egyik legnagyobb zöldterülettel rendelkező tagóvoda vagyunk, és ezt ki is használjuk rendesen.

Szintén az óvoda udvara látható ezen a képen, ez az épületünk előtt található fás, bokros rész. Sajnos a nyár folyamán ki kellett vágni az egyik óriási lucfenyőnket A fatörzset feldaraboltattam, majd ülőkeként újrahasznosítottam. Illetve „manó házak” lettek belőlük. Körben elhelyezve alakítottam ki egy „Manó udvart”, mely majd különböző tematikus foglalkozásoknak, tevékenységnek ad majd helyet. A fenyő újrahasznosítása is jó példaként szolgál a gyermek számára.

A további terveink:

  • Gyógy- és fűszernövény kertünk növényállományának bővítése újabb növényfajtákkal
  • A betakarítás során a termények eltevése a télre, savanyítás,
  • Veteményes kertünk bővítése,
  • Gyümölcsös kertünk átalakítása,
  • Lepkekert kialakítása óvodánk hátsó udvarában.

Az egész ökológiai szempontú gazdálkodás, kertészkedés a gyermekekkel együtt, egészséges, magunk által megtermelt élelmiszerek fogyasztása, felhasználása megtanítja nekik a környezettudatosságot, a környezetvédelmet, és a fenntarthatóságot.

Végezetül egy gondolatot hoztam magammal, mely kifejezi azt, hogy miért jó óvoda ill. iskolakerteket létrehozni, fenntartani. Ez pedig a következő:

„Az óvodakert élménnyé varázsolja a mindennapokat. A kert egyszerre tanít, nevel és boldoggá tesz - egy kis földdarabon a jövő csírái bontogatják szárnyaikat. Érdemes belevágni, mert a gyökerek itt valóban életre kelnek!”

Csányné Kerti Bernadett, kertvezető